H2: A tóka szerepe a bioegyensúlyban és a kertészkedés szemléletében
Az Őrség falvainak kertjeiben megbúvó tóka nem csupán egy bájos vízfelület; a népi kertművelés mesterműve és egy flexi kis vízrendszer, mely számos ökológiai előnyt kínál a hobbikertész számára. A tóka, hasonlóan a dísz-, haszon- vagy halastavacskákhoz, komoly funkciót tölt be: a helyi sajátosságokhoz igazodó tájgondozás remeke.
A néprajzi gyökerek mélyre nyúlnak: a falusi parasztházak kertjeiben ásott gödröket kezdetben nem csupán dekorációnak száánták. A „tóka” kerti vízgyűjtőként szolgált –, itatóként használták az állatokat, járulékos vízforrásként a téli locsoláshoz, de akár málna- és zöldségoltóként is jól jött a meleg időszakban. Az eldobott esővíz vagy extra források bevonásával a tóka fenntartható vízháztartást biztosít a parlagkertnek.
Az állandó víz jelenléte különösen kedvez az apró élőlényeknek: gőtefajok, ízeltlábúak, kétéltűek tucatjai találnak otthonra ezekben a kerti oázisokban. Ez nemcsak biológiai gazdagságot jelent, hanem segít a kártevők visszaszorításában, hiszen a gőték és más ragadozók természetes úton beleszólnak a kert rovarközösségébe. A kertész, aki egy tóka kialakítása mellett dönt, tulajdonképpen a saját kertjét is védő zöld ökoszisztémát épít.
Az építés során fontos szempont a tóka formája: legyen megfelelő mélységű, körülötte legyen elegendő vegetáció, mely árnyékot biztosít és megóvja a vizet az erős párolgástól és a túlmelegedéstől – utóbbi ugyanis az algásodástól csak tovább rontaná a vízminőséget. Ajánlott a sekélyebb és mélyebb zónák létrehozása: míg a mélyebb részek élőhelyként szolgálnak, addig a part közelében elhelyezett sekély rész ideális a béke- és szitakötő-tojások számára.
A növényzet szerepe sem elhanyagolható: vízi növények telepítése – mint vízitök, nád, mocsári növények – nemcsak esztétikus keretet ad, hanem oxigénnel látja el a vizet, javítja annak minőségét, és csökkenti az algásodást. A kertészeti tóka tehát nem egyszerű tükör, hanem aktív eleme a fenntartható kertnek.
Az örsögi hagyományokat felelevenítve a kertes hobbista saját portáján is alkalmazhatja a tóka logikáját. A felszíni víz begyűjtése során keletkezett megoldások egyszerre praktikusak és szépek. Sőt, a tóka létrejötte nem feltétlenül hosszadalmas folyamat: egy hétvégi ásás, fóliabevonat, felgyűjtött száraz ágakból készült pántok már elindítják az élővíz kialakulását.
Az ültetési elképzelések esetén gondolni kell a pangó víz és a környezet közötti harmonizálásra. A tóka köré ültetett illatos gyógynövények, mint a menták vagy a zsálya, nemcsak a víztisztításban segítenek, hanem a kertdés élményét is emelik. A tavi lepkék, madarak, kétéltűek és gőtéken túl még a napi kertészedés is élménygazdagabbá válik.
Egy jól működő tóka tehát nemcsak dísz, hanem zöld mikroökorendszer: a kertészeti tudatosság csúcsa, ahol a használhatóság és a biodiverzitás találkozik. Az Őrség népi hagyományaiból merítve ezzel a módszerrel bárki naprakész, fenntartható és élő kertet teremthet maga köré.
